IQSOFT - John Brice Oktatóközpont
IT Leadership Development Program - ITLDP

ITIL® Rendszeres szolgáltatásfejlesztés (haladó szintű, magyar nyelvű)

Tanfolyam célja

A tanfolyam az ITIL fogalmi rendszerében ismerteti az IT-szolgáltatások rendszeres továbbfejlesztésének  nemzetközi szinten bevált (széles körben legjobbnak tekintett) gyakorlatát. A továbbfejlesztés kiterjed az IT-szolgáltatásmenedzsment egészére, a teljes szolgáltatáskínálatra, a szolgáltató szervezetének és folyamatainak érettségére, valamint az összes szolgáltatási eszközre, beleértve a tárgyi eszközöket (infrastruktúra, alkalmazás, adatbázis) és partnereket éppúgy, mint a kevésbé kézzelfogható, de annál inkább meghatározó emberi képességeket is.
A tanfolyam négy napban, interaktív előadásokon keresztül, próbavizsgák segítségével, valamint – szükség szerint – gyakorlatokkal kiegészítve adja át az ITIL rendszeres szolgáltatásfejlesztési tevékenységkörére vonatkozó ajánlott ismereteket. Az oktatás az elmélet gyakorlati alkalmazását helyezi a középpontba. Ez a megközelítés nemcsak a szolgáltatásfejlesztés rövid távú lehetőségeinek rendszeres feltárására és megvalósítására alkalmazható, hanem a stratégiai léptékű erőforrások és képességek hosszabb távú kialakítását is szolgálja. Korszerű minőségmenedzsment-módszerek és a mérés széles körű alkalmazásával együtt ez az alapja annak, hogy az IT-szolgáltatások minősége és költség-hatékonysága, valamint a szolgáltatásmenedzsment életszakaszainak és a folyamatainak teljesítménye rendszeresen javulhasson.
Az eredményes tanulás és vizsga érdekében a résztvevők számára a vizsga időpontjáig rendelkezésre bocsátjuk a Continual Service Improvement és a Passing your ITIL Intermediate Exams eredeti ITIL-könyveket, valamint minden hallgató közel 600 oldalas kétnyelvű tanfolyami anyagot kap, amelyet elektronikus formában is hozzáférhetővé teszünk*. Emellett a tanfolyamhoz vizsgagaranciát adunk, amelynek keretében az első sikertelen vizsga után térítésmentesen személyi felkészítő konzultációt és/vagy ismételt tanfolyami részvételi lehetőséget biztosítunk.
*Minden résztvevő automatikusan megkapja az akkreditált tanfolyami anyag, angol nyelvű (+ a diaképek magyar nyelvű), elektronikus változatát.

Cél:

  1. Teljes körűen átadni az ITIL rendszeres szolgáltatásfejlesztési területének legújabb kiadása szerinti ismereteit a tanfolyam résztvevőinek.
  2. Meggyőzni a résztvevőket, hogy a szolgáltatások rendszeres és teljes körű továbbfejlesztése alapvető fontosságú nemcsak a már üzemelő, hanem a még csak kialakítás alatt lévő, illetve üzembe állítás előtt álló szolgáltatások esetén is, és ösztönözni őket, hogy ehhez használják az ITIL rendszeres szolgáltatásfejlesztésre ajánlott menedzsment- és felügyeleti tevékenységeit, folyamatait és technikáit.
  3. Minél alaposabban felkészíteni a résztvevőket az ITIL rendszeres szolgáltatásfejlesztés haladó szintű vizsgájára.

Kiknek ajánljuk:
A képzést mindenkinek ajánljuk, aki valamilyen munkakörben részt vesz az IT-rendszerek,  IT-szolgáltatások üzemeltetésében és fejlesztésében. Ideális lehetőséget biztosít mindazok számára, akik abban érdekeltek, hogy a nyújtott vagy nyújtandó szolgáltatás mindig és egyre jobban megfeleljen az ügyfél igényeinek, a külső előírásoknak és nem utolsó sorban a költséghatékonysági elvárásoknak, illetve a minőségmenedzsmentben csoport-, osztály- vagy főosztályi szinten közreműködő, vagy azt irányító vezetők számára, hogy bizonyíthassák képességüket az ITIL alapszintjén túli mélyebb ismeretek és átfogóbb gyakorlat elsajátítására a szolgáltatásmenedzsment továbbfejlesztési területén.

A tanfolyamhoz tartozik egy angol nyelven letehető vizsga a holland EXIN vizsgaközponton keresztül, melynek díja 2016.01.01-től 99.000 HUF+áfa. A vizsga 90 perces, és 8 esetleírásra épülő, egyenként max. 5 pontot érő kérdésből áll. A sikeres vizsgához 70%-os vizsgaeredmény (28 pont) szükséges. A sikeres vizsga 3 kreditponttal járul hozzá az ITIL Expert minősítés megszerzéséhez.

(Az ITIL® az AXELOS Limited bejegyzett névjegye)

Tematika

A tanfolyam teljes körű, menedzsment szintű áttekintést ad a rendszeres szolgáltatásfejlesztésről és a kapcsolódó tevékenységekről. Az oktatás és vizsgafelkészítés az alábbi területeket fedi le:

  • Szolgáltatási életciklus áttekintése (a résztvevők tudásszintjétől függő mértékben)
  • A rendszeres szolgáltatásfejlesztés áttekintése
  • A rendszeres szolgáltatásfejlesztés elvei
  • A rendszeres szolgáltatásfejlesztés folyamata
  • A rendszeres szolgáltatásfejlesztés módszerei és technikái
  • A rendszeres szolgáltatásfejlesztés szervezeti kérdései
  • Általános kérdések a rendszeres szolgáltatásfejlesztéshez kapcsolódóan
    • Technológiai szempontok
    • Megvalósítás
    • Kihívások, kritikus sikertényezők és kockázatok
  • A rendszeres szolgáltatásfejlesztés összefoglalása
Kinek ajánljuk
Előfeltételek

ITIL v3 Foundation Certificate (ITIL V3 alapszintű bizonyítvány)

Kapcsolódó tanfolyamok