IQSOFT - John Brice Oktatóközpont
MS Azure és ITIL nagyvállalati üzemeltetésben
Pajor Ferenc

Networking

    

Amikor a networking kifejezés előkerül, akkor IT-s körökben az esetek 99%-ban a LAN, vagy a WAN az első asszociáció. Nagy valószínűséggel a legutolsó is, ami természetes is.

Van viszont a networkingnek egy másik jelentése is. Itt nincsenek routerek és switchek, hanem kölcsönösségen alapuló kapcsolatok. Természetesen saját pályafutásom során én is először a hw jellegű network fogalommal találkoztam. Akkoriban a szervezeti működés is egyszerű volt, az embernek egy főnöke volt. mondhatnám pont-pont kapcsolat. A felelősségi kör is meglehetősen egyértelmű volt. (Félreértés ne essék, nem kívánom ezt az időt vissza). Aztán viszonylag gyorsan megváltozott a világ és úgy is maradt.

A National Instruments-nél 5 főnököm volt - ebben benne van persze, hogy mátrix szervezetben dolgoztunk - és nem volt egyszerű eldönteni mikor, kivel, miről beszéljek. Emellett volt vagy 14 peer (azonos szintű manager társ) és még jó sok expert. Az elején kaptam egy projektet és azt gondoltam, egyszerű lesz végigvinni. Igen ám, de kiderült, hogy olyan emberek - stakeholderek - közreműködésére is szükség van időnként, akikre a szervezeten belül nem volt hatásom. Mit tehettem, megkerestem őket, legtöbbször amerikaiak voltak és szépen megkértem őket, hogy tegyenek meg ezt -azt.

Végül is mindenki megtette, amit kértem, de meglehetősen erősen szórt a teljesítés ideje. Úgyhogy a projekt sem lett kész időre. Persze az ember elgondolkozik arról, hogy mi lehet a dolog oka. Némi gondolkodás - akarom mondani root cause analízis - után rájöttem, hogy valahogy hatni kellene azokra az emberekre, akikre nincs szervezetileg hatásom. Lehetőség szerint nem akkor, amikor már nagyon kell a segítségük és késő van.

Volt egy amolyan mentor féle amerikai kolléga, akivel egy beszélgetés során előjött a dolog. Megkérdezte, hogy állok a networkinggel. Mondtam, köszönöm, de az ilyesmit inkább a hálózatos kollégák intézik. Jól megmosolygott és a kezembe nyomott egy linket :), hogy miről is van szó. Akkor értettem meg, mi is ez. Persze a kapcsolatépítést ösztönösen csináltam, de ennek van egy tudatos, profi módja is. Ezt tudatosan célszerű tervezni, építeni és gyakorolni. A következő ún. cross functional projekt előtt már igyekeztem felmérni a stakeholdereket és azt, hogy mivel tudom elérni, hogy segítsenek a projektben. Ez a projekt már jobban ment, mint az előző, de még volt mit tanulni a networkingről.  Aztán volt lehetőségem a CCL tréningjén részt venni, ahol amolyan train-the-trainer módon beszéltünk a networkingról. Folytatás következik...